Nyitott éjszaka a Közgében

 

 

A Kiskunhalasi SZC Kiskunfélegyházi Közgazdasági Szakgimnáziumában véget ért az ősz eddig legmozgalmasabb hete. Tágra nyílt a Közgé kapuja, hogy megmutathassuk, kik vagyunk, mint adhatunk városunknak, környezetünknek. Ha úgy érzed, tényleg jó, amit csinálsz, tarts tükröt elé és kérj meg másokat: mondják el ők, mit látnak benne!

Az iskola összművészeti kiállítóhellyé alakult, hogy teret adjon a tizenegyedikesek hagyományos szépirodalmi vetélkedésének, a Nagy Könyvnek. A folyosókat ellepték a plakátok, molinók, a különféle technikával készült kollázsok, domborművek, videoinstallációk – az osztálytermek regényhelyszínné változtak. Ebbe a színes forgatagba kóstolhatott bele első nyílt napunkon az a mintegy 150 nyolcadikos diák és szülő, aki ellátogatott hozzánk. Nemcsak a szakmai és a közismereti órákat mutattuk meg így nekik, hanem mindazt, amitől Közgé a Közgé, azt a közösséget, amely mi vagyunk.

Hiszünk benne, hogy jó szakemberré csak a komplex, az általános és a szakmai műveltségre, a jó közösség jellemet formáló erejére és a tanulói kreativitás kibontakoztatására egyformán nagy figyelmet fordító, gondos nevelés tesz. Ez a törekvés mutatkozott meg a hosszú hétvége előtt, október 28-án megrendezett első közgés nyitott éjszakán is. Mit mutasson meg magáról egy iskola? Hogyan tudja megfogni saját lényegét? Ágazataink bemutatására a témához legjobban értő szakértőket: saját diákjainkat és tanárainkat kértük meg.

Így aztán egyedi, izgalmas kiállítás született. A tornatermet és az oda vezető folyosót megtöltötte a számos színes stand, amely közgazdaságtanról, szállítmányozásról és logisztikáról, ügyvitelről és informatikáról, az iskola múltjáról, jelenéről és jövőjéről szólt – de most nem a tankönyvek nyelvén, hanem fiatalosan, érdekesen, kreatívan. A látogatókat szinte beszippantotta egy-egy megoldandó probléma, fordulatos társasjáték, kipróbálható furcsaság. Egyszerűen muszáj volt leülni, beszélgetésbe merülni, megismerni, ismerkedni.

Köszönjük. Köszönjük a látogatóknak, köszönjük a sok munkát, diákjaink és kollégáink odaadó segítségét. Köszönjük partnerintézményeinknek, a Móra Ferenc Művelődési Központnak, a Petőfi Sándor Városi Könyvtárnak, az OTP Banknak, hogy színes, érdekes kiállításukkal megtisztelték rendezvényünket. Ha nem látták és kíváncsiak ránk, jöjjenek el újra, november 29-én, a következő nyílt napunkon is szívesen látjuk Önöket!

Please reload

Kiemelt bejegyzések

Közgés diákok a dobogón gépírásból és szövegszerkesztésből

December 12, 2018

1/3
Please reload

Legutóbbi bejegyzések