A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskunfélegyházi Közgazdasági Szakgimnáziuma 1/13/LK osztályos tanulóinak „100-as csapata” Kratochil Nóra, Krepsz Gréta és Ragács Viktória nyerték meg a kecskeméti Neumann János egyetem idei 24 órás logisztikai versenyének projektfeladat részét, míg az összesített versenyben csapatuk az előkelő harmadik helyet szerezte meg. Sikerükért logisztikai szakmai utat nyertek S...

November 21, 2018

Szeptember 25 és október 24. között iskolánk nyolc-nyolc tizenegyedikes diákja és két kísérőjük az Erasmus program keretében egy-egy hónapot töltött az észak-olaszországi Torinóban és a csizma orrában, a calabriai Cosenza-ban. A szakmai program a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskunfélegyházi Közgazdasági Szakgimnáziuma és az olaszországi Euroform programiroda pályázati együttműködésében valósult meg...

September 9, 2018

Valljuk be, lassan fel sem kapjuk a fejünket, ha azt halljuk, valahol felbukkant egy-egy medve. Medvék Sándorfalván, Tömörkényen, Makón, talán egyen, talán többen – miért érdekes ez?

Azért, mert esetünkben ez a medve igazán szép helyen lakik, a stájerországi Mixnitz-ben, a híres Medve-szurdokban. Ide látogattunk el tanévzáró kirándulásunkon testi és lelki feltöltődésre. A vadregényes Medve-szurdok (Bären...

A héten megérkeztek az egyetemi felvételi ponthatárok. Aki érdekelt volt a felvételiben most örül a sikernek – vagy bánkódik egy keveset. Ezek a napok erről szólnak. Ám ha túlvagyunk a siker vagy kudarc izgalmán, érdemes elgondolkodnunk azon, miért tanulunk.

Van egy kiscicánk, az anyukája a napokban hozta elő – azóta a kertünk sarkában, málna- és szederbokrok biztonságában óvja, védi, tanítgatja az élet...

February 21, 2018

Egy tantestület sohasem csak munkahelyi közösség. Olyan emberek társasága, akiket összeköt a közös érdeklődési kör, a kultúrára, művészetre való fogékonyság is. Ezért mondtunk lelkesen igent kollégánk, Tóth Istvánné tanárnő invitálására, hogy nézzük meg együtt a Kecskemétre érkező Seuso-kincseket.

A teli busznyi lelkes társaság – dacolva a hideg, havas esős téli idővel – lelkes csiviteléssel töltötte az...

Mihez is kezdjünk egy ilyen címmel …  Olvassuk el, lapozzunk tovább? Kik azok a Z generáció – hát a mai tízen - huszonéves fiatalok. Nahát, így már rögtön érdekesebbé válik a témafelütés. De mit kezdjünk vele, azaz mit kezdjünk velük?

Hát éppen erről tartott izgalmas, fordulatos és interaktív bemutatót a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Szakgimnázium tegnap délután. Miért tart bemutatót a mai kamaszokról, f...